
I. pillér tervezett beavatkozásai
A fenntarthatóságot elősegítő alapszintű jövedelemtámogatást területi megkülönböztetés nélkül tervezik bevezetni, és a II. pillérből történő átcsoportosításnak, valamint a támogatható terület agrár-ökológiai kiterjesztésének köszönhetően úgy alakították ki, hogy a hektáronkénti 58 ezer forint a kis és közepes gazdálkodók számára az ország egész területén hozzájáruljon a jövedelembiztonsághoz.
A közvetlen kifizetések kis- és középméretű gazdaságok irányába történő átcsoportosítását 2023-tól azzal segítik elő, hogy az újraelosztó jövedelemtámogatást (redisztribúció, CRISS) alkalmazzák a korábban alkalmazott mezőgazdasági kistermelőknek nyújtott támogatás (korábbi SFS), valamint a degresszió és capping alkalmazása helyett. Így a jelenlegi időszakhoz képest sokkal erőteljesebb jövedelem átcsoportosítás irányul majd a kis- és közepes méretű gazdaságok felé, egész pontosan 10%, szemben a 2020-as 3%-nál alacsonyabb értékkel.
A fiatal gazdáknak nyújtott I. pillér szerinti támogatás esetében a támogatás mértékének több mint duplájára (25,2 ezerről 57,4 ezer forintra), valamint a területi korlát több mint háromszorosára (90-ről 300 hektárra) növelésének célja a birtok és adópolitikánkban is kiemelt szerepet játszó 300 hektáros kis-közepes családi gazdaságok támogatása. Továbbá lehetővé kívánják tenni, hogy a 2023 előtt induló fiatal mezőgazdasági termelők teljes mértékben kihasználhassák az ötéves támogatási időszakot.
Az agro-ökológiai program (AÖP) végrehajtását oly módon dolgozták ki, hogy az előírások lehetővé tegyék a kis és közepes méretű gazdaságok részvételét is, amellyel így akár évente további 29,5 ezer forinttal növelhetik hektáronként a területalapú támogatásukat.
- A fenntarthatóságot elősegítő, alapszintű jövedelemtámogatás: 1.418 milliárd Ft
- A fenntarthatóságot elősegítő, átcsoportosítással nyújtható kiegészítő jövedelemtámogatás: 242 milliárd Ft
- Fiatal mezőgazdasági termelők részére nyújtott kiegészítő jövedelemtámogatás: 34 milliárd Ft
- Cukorrépa termesztés támogatása: 14 milliárd Ft
- Rizstermesztés támogatása: 3,5 milliárd Ft
- Zöldségnövény termesztés támogatása: 11,6 milliárd Ft
- Ipari zöldségnövény termesztés támogatása: 28 milliárd Ft
- Ipari olajnövény termesztés támogatása: 1,3 milliárd Ft
- Gyümölcstermesztés támogatása (intenzív és extenzív): 23 milliárd Ft
- Anyajuhtartás támogatása: 39 milliárd Ft
- Anyatehéntartás támogatása: 62 milliárd Ft
- Hízott bika támogatás: 9 milliárd Ft
- Tejhasznú tehéntartás támogatása: 122,6 milliárd Ft
- Agro-ökológiai alapprogram: 363 milliárd Ft
